Hasznos információk


A Fesztiva kártya használata

2011-től jelentős infrastrukturális fejlesztésre került sor: bevezettük a Fesztiva kártyát. 2011-ben sikeresen vizsgázott az új rendszer, már minden helyszínen és kiállítónál az etyeki fesztiválok hivatalos fizetőeszközével a Fesztiva ponttal lehetett vásárolni.

 

A Fesztiva kártyákat a már megszokott értékesítőpontokon lehetett megvásárolni és feltölteni, a pincékben, kiállítóknál, vendéglátósoknál pedig elegendő volt a kártyát a kihelyezett terminálhoz érinteni.

A borászok, kiállítók, vendéglátósok az árakat nem forintban, hanem egységesen Fesztiva pontban határozták meg. 1 Fesztiva pont 1 forintot ért, tehát az eddig 100 forintba kerülő termékért 100 Fesztiva pontot kellett fizetni. Ugyanígy például 3 000 forintért az értékesítőponton 3 000 Fesztiva ponttal töltöttük fel a látogatók kártyáját.

Mind feltöltéskor, mind vásárláskor egyenlegközlőt adtunk, vagyis a látogatók folyamatosan nyomon követhették Fesztiva pontjaik számát, és szükség esetén, a kártyát bármikor ismét tetszőleges értékben feltölthették.

A Fesztiva kártyát minden évben, mindkét fesztiválon használni lehet, így elegendő egyszer megvásárolni. A kártya ára 1000 Ft. Felhívjuk figyelmét, hogy a Fesztiva kártyát nem áll módunkban visszaváltani. A Fesztiva pontokat nem lehet átvinni a következő fesztiválra és ott felhasználni, de a megmaradt pontokat a Kezes-lábos ideje alatt a visszaváltó pontokon szombaton 22.00 óráig, vasárnap 20.00 óráig visszaváltjuk.

Reméljük, a Magyarországon elsők között bevezetett rendszert Ön is kényelmesnek fogja találni, hiszen egyetlen kártyát kell csak magánál tartani, ráadásul a feltöltés és a vásárlás is felgyorsul. A falu egész területén megtalálható információs sátrakban szívesen megválaszoljuk további kérdéseit a rendszerrel kapcsolatban.

  

Közlekedés

Budapestről a Kelenföldi Pályaudvarról indulnak Etyekre közvetlen buszjáratok, az itt megtekinthető menetrend szerint.Egész hétvégén 9.00 és 20.00 óra között lezárjuk Etyeket az autós forgalom elől. A falu környékén kialakított három parkolóból kisbuszokkal szállítjuk látogatóinkat a fesztivál területére. A kisbuszokra szóló napijeggyel az összes falun belül közlekedő helyi járat korlátlan alkalommal igénybe vehető. A buszjegy nem váltható vissza.
A buszjegy

  • 0-6 éves korig díjmentes
  • 6-12 éves korig, illetve nyugdíjasoknak 300 Ft/nap
  • 12 éves kor felett 700 Ft/nap

Parkolójegy: 800 Ft/nap, a jegy ára egy felnőtt buszjegy árát is tartalmazza.  


Gyermekek biztonsága

Gyermekmegőrző és pelenkázó a Búcsú téren a gyermekprogramok helyszínén vehető igénybe.


Információ mozgáskorlátozottaknak

Mozgáskorlátozott látogatóink behajthatnak Etyekre a CBA mögött kijelölt parkolóba (lásd térkép). Részükre külön biztosítunk illemhelyet a Búcsú téren, a Kálvária dombon és a Kecskegödörben.


A Kezes-lábos hivatalos termékei

Az információs sátraknál vásárolhatók:

  • Póló 1400 Fesztiva pont
  • Ujjatlan póló (női) 1700 Fesztiva pont
  • Gyermekpóló 1100 Fesztiva pont
  • Sapka 1100 Fesztiva pont
  • Kóstolópohár 800 Fesztiva pont
  • Fesztiva kártya 1000 Ft
  • Fesztiva pont 1 Ft

 
A kóstolópohár nem váltható vissza.

Borkóstolás és vásárlás a gasztronómiai kiállításon csak Fesztiva kártyával lehetséges a fesztiválon hivatalosan résztvevő, Fesztiva és Kezes-lábos fesztivál logóval jelzett pincészetekben és kiállítóknál. A szervezők csak az itt kóstolt borok és termékek minőségéért vállalnak felelősséget!

Az információs sátrak szombaton 10.00-től 19.00 óráig, vasárnap 10.00-től 18.00 óráig tartanak nyitva. A Fesztiva kártyát csak nyitvatartási időben tudjuk feltölteni.